Az oldal menüje
 
Az év weboldala - 2013


Photoshop leírások

Ikonbázis
Galéria
 

 
Címkék

A blogban leggyakrabban használt címkék

 

Neko

Weboldal beindítása
Weboldal beindítása : HTML vagy G-Portál

HTML vagy G-Portál

Igazán régóta érik már ennek a cikknek a megírása. Most, hogy már azért mind a két oldalról van tapasztalatom úgy gondoltam megpróbálkozom ennek a cikknek a megírásával is. Nem nagyon tudom, hogy hol is kezdjem az egészet vagy, hogyan építsem fel a cikket, de majd írás közben csak elkap az ihlet. Mindig így szokott lenni. Itt most nem az a cél, hogy pl. a G-Portált a HTML ellen írjam le vagy éppen fordítva, egyszerűen csak leírom, amit gondolok mind a két oldalról. Igen, persze tudom, hogy nincs olyan igazából, hogy HTML, mert az sokkal összetettebb, de valahogy el kellett neveznem a „másik oldalt” is, és így legalább mindenki érti, hogy mire gondolok.
Én most a G-Portállal kezdem a sort, mert mégis itt szerkesztek már idestova 9 éve.

G-Portál
A tárhely: Ami itt teljesen biztos, az az, hogy ha itt hozol létre oldalt, akkor az 99%, hogy meg is marad sok-sok éven át. A fennmaradó 1%, az a bármi megtörténhet kategóriába tartozik. Valahol ez nagyszerűnek is hangzik, hogy sok-sok éven át fenn tud maradni egy G-Portálos oldal, viszont ez valahol hátrány is. Már, mint persze senkitől nem várja el az ember, hogy törölje a portálját, de az milyen bosszantó tud lenni, amikor van egy oldalcím, amit kiválasztasz magadnak és kiderül, hogy foglalt, és úgy foglalt, hogy már lehet régen meg is feledkeztek róla. Na, itt jön az, amiről lehet nem mindenki tudott, hogy ha ilyen oldalba ütköztök, akkor a Webmesternek lehet dobni egy e-mail-t, és ha Ő úgy látja, akkor előfordul, hogy megkaphatod te az adott oldalt, ami árván lett hagyva :) Ami a lényeg, hogy itt teljesen biztos, hogy nem kell attól tartanod, hogy felfüggesztik vagy törlik a portálodat ha esetleg több hónapnyi kihagyásod van a szerkesztésben. Majdnem biztos, hogy ugyanúgy itt fog várni, ahogy hagytad :)

Az egyetlen normális magyar tárhely a G-Portál. Minden itt van egy helyen és még ingyenes is. Persze lehet fizetni több tárhelyért vagy éppen reklámmentesítésért, de ezek apróságok. Mondjuk az igaz, hogy beindulásnál nem sok tárhelyet kapunk az új oldalunknak, de ezt egy kis kredittel lehet orvosolni. Azért jó, ha növelitek a tárhelyet, mert azt tanácsolom, ha G-Portálon hozol létre oldalt, akkor a Galériád is itt legyen ezen a honlapon és ne egy külső tárhelyen. Hogy néz már ki egy weboldal több hónap után, hogy egyes képeket nem lehet már látni, mert az oldal, ahonnan linkelted őket, már nem létezik vagy a kép nem létezik. Igaz jelenleg van a Sosugary, de meddig? Remélhetőleg az is sokáig kitart, de ha mégsem akkor az idő, amit abba öltél, elveszett. A G-Portálon pedig, ha valamit ide feltöltessz, az ott is marad.

És itt elérkeztünk ahhoz a nagyon fontos dologhoz, hogy mindezt teljesen ingyen kapod a G-Portáltól. Lesz egy weboldalad teljesen ingyen. Annyi hátránnyal, hogy itt ugyebár csak aldomain van oldaladcíme.gportal.hu néven.

Kinézet: Ami viszont eléggé fájó a szívemnek, az-az, hogy nagyon sok szerkesztő meg sem próbálja egyedivé tenni az oldalát és amikor némelyik oldalra tévedek, úgy érzem visszamentem az időben vagy 10 évet. A szerkesztő a GP egyik alap beépített stílusát alkalmazza. Egyszerűen szörnyű. Igen, persze tudom, hogy nem mindenki ért a kódokhoz, de ha már az oldalam szerkesztésére szánok időt, akkor szerintem alap, hogy megtanuljak hozzá pár kódot, amivel fel lehet azt dobni és nem a sablonos kinézetet alkalmazni.
Ebbe a kategóriába tartozik az is, amikor az alap sablon mellé valaki még arra sem képes, hogy a Stílus és Felületben az oldal szélességét elállítsa az Automatikus oldalszélességről egy fix értékre. Valami borzadály, amikor egy ilyen oldalra tévedek, hogy alap sablon + automatikus szélesség. Az én monitorom 1920 pixel széles és a látvány, hát jajj... El sem akarom képzelni hogy nézhet ki egy ilyen oldal TV nagyságú képernyőn. Igen, szóval arra szeretnék kilyukadni, hogy ha már weboldalt üzemeltettek, akkor igen is kötelező szerintem alap kód ismerete.

Katt a képre a nagy mérethez

Egy csomó oldalon vannak kódok, amikből lehet tanulni. Az ilyen oldalak húzzák le az egész G-Portált, és vetnek rá rossz fényt. Sőt, ezek miatt vannak HTML szerkesztők, akik teljesen lenézik ezt a fajta webszerkesztést, pedig nem kellene, mert szerencsére mára azért már elég sok szerkesztő van, akik erre igen is figyelnek és megpóbálják a lehető legtöbbet kihozni a honlapjukból minden szempontból. Tény és való, hogy egy cikk megírásához nem sok kódismeret kell a G-Portálon, pont ezért is válasszák ezt sokan, de könyörgöm, fejlődjünk!

Biztonsági mentésre is van lehetőség a G-Portálon. A honlap lementése a szerverre ingyenes, de a visszaállítása már nem. Igaz nem egy nagy összeg, csupán csak 5 kredit, de azt már meg kell fizetni.

Egyedi kinézet terén is nagyon sokat javult már a G-Portál. Sokkal szabadabb, mint amilyen régen volt. Egy kis kód ismeretével már olyan weboldalakat is össze lehet rajta dobni, amiről senki meg nem mondja első látásra, hogy az a G-Portálon van. Persze teljes szabadságot azért nem ad, de már ez is elég egy szép és egyedi kinézethez.

CSS kódolás: már néha azt érzem, hogy nem tudom követni a CSS kódokat a G-Portálon. Annyiféle van és egy dolog több mindenre is hat, hogy egy CSS téma összerakása után azt érzem, hogy elfáradtam. Plusz aggódom, hogy biztos jó lesz? Mindenhol úgy jelenik meg minden, ahogy kell? Valami mindig biztos elcsúszik, vagy hülyén mutat, akkor mást kell kitalálni, hogy jól mutasson és ne tűnjön el a XY rész a többitől. Nekem már egy kicsit sok a G-Portálos CSS kód. Egy HTML oldalnál valahogy ezt is egyszerűbbnek látom jelenleg. Meg ott persze alapból tudod, hogy mi mire hat és így könnyebb is egy kinézetet megcsinálni, mint a G-Portálon, amikor van olyan, hogy nem tudok hozzá egy CSS kódot vagy hiába van hozzá CSS, van amit ettől még így sem lehet benne megváltoztani, stb. Szóval a G-Portálos CSS kódokkal már azt érzem, hogy kezd káosz kialakulni...

Hirdetés: Ha itt van weboldalad, akkor a honlapod hirdetésére is van elég sok lehetőséged. Van, ami ingyenes, de van, ami kreditbe kerül. Ezért van az, hogy sokan létrehoznak egy GP-s oldalt, ami üres és pl. csak egy átirányító kód, link van rajta, ami elvezet a rendes HTML oldalhoz. De ha ezt kredites hirdetéssel oldjátok meg, akkor talán nem olyan ciki, mivel fizetsz a hirdetésért. A GP-n ezért is könnyebb az elindulás, mert van lehetőséged hirdetni az oldaladat. Ráadásul ha rendszeresen foglalkozol a weboldaladdal, hamar bekerülhet a Google találati listába is.

Magánvélemény: Az a magánvéleményem, hogy egyáltalán nem ciki G-Portálos oldalt vezetni. Semmivel sem hátrányosabb egy ilyen oldal, mint egy sima HTML weblap. Mint ahogy már említettem, kinézetileg is szabadabb a szerkesztése így némelyik GP-s oldal simán lepipál egy HTML oldalt.

 

HTML
Kinézet: És ha már a HTML-nél tartunk: Teljesen le tudok amortizálódni, amikor valaki elköltözik GP-ről, mert akkor milyen menő lesz, mert HTML-es oldala lesz..., és meglátom a kinézetet. Annyi erővel akár GP-n is maradhatott volna. Ugyanaz a sablon, csak nem GP-n, hanem egy ingyenes tárhelyen. Ráadásul, ugye ha nem olyan népszerű a weboldal, akkor az sem 100%, hogy domaint kap az illető, hanem csak aldomaint. Szóval elköltöztünk egy ingyenes tárhelyre, ugyanúgy aldomainnal szerencsétlenebb esetben, plusz a kinézet is sablonos. Hurrá! Azt hiszem ide is helyénvaló ez a mondat: Könyörgöm, fejlődjünk! Főleg, ha már elköltöztünk HTML oldalra, ami teljes 100%-os szabadságot ad.

Egyedi kinézet: Igen, itt el is érkezünk a legelső fontos dologhoz. A HTML oldal teljes szabadságot ad kinézetileg mindenképpen. Persze csak akkor, ha van a szerkesztőnek kódismerete. Lehet az oldalad sima PHP include vagy Wordpress, vagy Joomla, vagy mit tudom én. A legelterjedtebb persze a Wordpress, ami ugyan úgy, mint a G-Portálnál (ahol kiválasztasz egy kinézetet), ha letöltesz hozzá egy ingyenes sablont nem igazán kell hozzá kódolást tudni, csak az alap dolgokat. Szóval ebből a szempontból, hogy Wordpress vagy G-Portál, teljesen mindegy. Híreket mind a kettőben simán lehet írni. Akkor nem mindegy, ha már haladó szinten értesz a kódokhoz, mert akkor inkább Wordpress legyen. Főleg, ha tudsz Te sablont készíteni hozzá. Az egy nagy előny és 100% egyedi lehet vele a honlapod. Sőt, már a Wordpress-t is meglehet úgy csinálni, hogy meg sem mondod róla elsőre, hogy az WP sablon.

De ugyanígy a sima index.php-ban való includdal is könnyen szép és egyedi weboldalt lehet létrehozni. Összességében a HTML-t jobbnak tartom a G-Portálnál. Valahogy HTML-en minden kicsit könnyebb. FTP kapcsolattal egy pillanat alatt fellehet tölteni rá mindent, sőt, ha egy képet vagy valamit ki akarsz cserélni, akkor nem kell újra feltöltened az a képet a képtárba és újra belinkelni, hanem egyszerűen FTP-n felülírod az eredetit és már meg is oldódott ez a gond :)

Biztonsági mentés: Pl. a Wordpress bejegyzéseidet egy kattintással le tudod menteni magadnak a gépedre biztonsági mentés gyanánt és még csak helyet sem foglal olyan kicsi a fájl mérete. Egy új WP-be pedig ugyancsak egy kattintással be lehet importálni és ugyan úgy ott van az összes bejegyzésed, oldalad, mint volt.

Tárhely: A tárhelyeknél ha olyan ingyenes tárhelyet választasz, ami már régóta üzemel sokkal nagyobb biztonságban van a weboldalad (szerintem) Egy ingyenes tárhely igénylésnél azt is számba kell venni, hogy akiktől lehet ígényelni fogsz, ők hogyan viszonyulnak hozzád. Akik több napig nem válaszolnak és akkor is egy mondattal elintézik a választ nekem nem tűnnek túl megbízhatónak és barátságosnak. Elvégre erre hivatottak, ezt (is) csinálják. A mai világban annyira hihetetlen, ha valaki, aki ráadásul ilyen dologgal foglalkozik, hogy napokig ne válaszoljon. Mi a tökömet váratnak? Én legutóbb úgy csináltam, hogy kb. 3 helyre is írtam és ez alapján döntöttem el, hogy kit választok. Persze, ha ilyen ingyenes tárhelyed lesz vagy már van, akkor itt nagyon ügyelni kell arra, hogy ha nem is állandóan, de időközönként frissítened kell a honlapodat, mert tényleg van olyan tárhelyszolgáltató, akik szó nélkül törlik a weboldaladat, ha kb. 2-3 hónapig nem frissíted. Persze meg lehet velük egyezni, hogy visszakéred, de nem mindig sikerül ez. Olyan is van, akik figyelmeztetnek előtte. De még így is inkább egy ingyenes tárhely, mint egy fizetős, ha már semmi esetre sem akarod a G-Portált. Plusz ezeknek a tárhelyeszolgáltatóknak a legnagyobb többsége korlátlan tárhelyet is biztosít.

A fizetős tárhelyekkel az a baj, hogy röhejes áron kínálják még röhejesebb tárhelymérettel és domaint még nem is igényeltél hozzá. 2GB tárhely és domain még nincs is? Most komolyan kinek elég ez? De már ezért is egy csomó pénzt kérnek el. Viszont, amíg fizeted, addig az meg is marad.

Hirdetés: hát itt már nehezebb egy weboldalt hirdetni, mint G-Portálon, de ha onnan költöztél el, akkor már van előnyöd, mert ismertté tetted ott a lapodat. Cserélj elitet sokat, látogass meg több weboldalt, legyél a szerkesztőjükkel kommunikatív persze a Chat-be ne sablonos dumát nyomj le, hanem inkább barátkozz. Szórd el itt-ott a honlapod elérhetőségét, hogy minél többen halljanak róla. Nagy munka, de akár eredménye is lehet.

Magánvélemény: Teljesen mindegy, hol hozol létre weboldalt, G-Portálon vagy HTML oldalon. Mind a kettőnek van előnye és hátránya is. Az számít, hogy mindent beleadj a szerkesztésbe és az oldalad kinézetébe.

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre